Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat. (Zsolt 18,7)

[Jézus] ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: Legyen a ti hitetek szerint! Erre megnyílt a szemük. (Mt 9,29–30a)

Lelki útravaló a mai napra

Mit jelent nyomorúságban lenni? Ha nem látok? Ha nem hallok? Ha engem nem hall senki? Ha nem tudok járni? Ha anyagilag rosszul mennek a dolgaim? Ha nem látok célt magam előtt? Csalódtam valakiben, vagy ami még rosszabb: csalódtam saját magamban? Valami veszély fenyeget, vagy emberi veszteség ért? Egyedül vagyok, vagy kudarcok gyötörnek? Aggódom szeretteimért?

Amikor úgy érezzük, minden lefele húz, körülvesz a tehetetlenség, akkor már csak kiáltani tudunk. A filmekben a zuhanó ember mindig nagy, elhaló „ááá” hangot hallat: ösztönös, semmitmondó és semmibe vesző kiáltás ez. A nyomorúság mélységében sokszor Istenhez is ösztönösen kiáltunk. Szavainkkal talán csak úgy kapaszkodunk belé, mint utolsó szalmaszálba, ő mégis meghallgatja kiáltásunkat. Ez a váratlan visszhang pedig látóvá és hallóvá tesz. Ezt a látást és hallást hitnek nevezzük: nyitottá válunk arra, hogy érzékeljük Isten közelségét. Már nem a semmi húz lefelé, nem a kongó ürességbe kiáltunk magunk számára is érthetetlen dolgokat. Reménységgel kiálthatunk Istenhez, azzal a rendíthetetlen bizalommal, hogy ő meghallgatja hangunkat. Ez pedig nem csupán alkalmakra, egyes helyzetekre, konkrét ügyekre szól. Pál apostol még többet mond ennél: „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm 10,13). Ha életformánkká válik Isten nevének segítségül hívása, ha az ő nevében éljük életünket, akkor azt is megtapasztaljuk, hogy a kongó üresség helyett Krisztus szeretete vesz körül, hogy üdvösségre vezessen minket.

Jézus Krisztus! Csak te tudsz segíteni rajtam. Fontos ezt tudnom, mert annyi mindent próbáltam már, ami megoldhatja az életem nagy kérdéseit. Békességet azonban csak Benned találok. Így már jól hallom mások szavában is, hogy „kérem; köszönöm; segíts; bocsáss meg”. Látnom is engeded számtalan csodádat, melyet ajándékul készítettél. Így hát a sok kiáltozás után fogadd el most köszönetem szavát is. Legyen áldott szent neved! Ámen.

Lacknerné Puskás Sára

Ekkor Józsué arccal a földre borult előtte, meghajolt, és ezt kérdezte tőle: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? (Józs 5,14b)

A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. (Mt 13,16)

Lelki útravaló a mai napra

Gyakran eljutunk Istennel való kapcsolatunk útján addig a pontig, amíg elmondjuk Istennek hosszú monológunkat. Soroljuk a velünk történt eseményeket, hogy ki bosszantott és miért, milyen jogon. Egy munkahelyváltás sem jönne rosszul, hiszen lassan beleroppanunk a stresszbe, a lelki megpróbáltatásokba és az elviselhetetlen emberi gyarlóságba. Hogy a gyerek már megint szemtelen volt, és rossz jegyet hozott haza, a szomszéd pedig ismét kórházba került. Színt vallunk, hogy sokszor tétlenek és erőtlenek vagyunk, nem látjuk a kiutat szorult helyzetünkben – igazán elkelne egy kis segítség. Könyörgünk a szeretteinkért, gyógyulást kérünk a betegeinknek, megoldást a problémáinkra, áldást az úton lévőkre, és mondjuk végeláthatatlan imáinkat.

De van-e időnk megvárni a választ? Feltesszük-e Józsuéval együtt a kérdést: Mit akar mondani szolgájának az én Uram? Monológ vagy párbeszéd az imádságunk? Kíváncsi vagyok-e Isten válaszára? Akarom-e tudni, hogy mit gondol felőlem? A fenti ige így folytatódik: „Az Úr seregének a vezére így felelt Józsuénak: Oldd le sarudat a lábadról, mert szent az a hely, ahol állsz.” A sarulevétel Isten szentségének és szellemes praktikumának elegye: oldd le a sarud, hogy ne futhass tovább! Állj meg! Várd meg, amit mondani kívánok neked! Szeretném, ha meghallgatnál. Ne rohanj! Maradj még, beszélgessünk! Józsué kérdez, vár és nem szalad tovább. Majd hall és lát, végül cselekszik. A cselekvő hit lépcsői ezek, melyek képesek várfalakat is ledönteni. Egy „szupererő”, melynek mi is birtokába juthatunk.

Uram! Hadd legyek üres edény: vedd el cikázó gondolataimat, aggódó kapkodásomat, énközpontú figyelmemet. Üresedény-életemet Te töltsd meg szavaiddal, tanításoddal, útmutatásoddal. Hadd tudjam figyelmemet Rád szegezni, hogy meglássam, megérezzem a Te megnyugtató közelséged. Segíts, hogy meghalljam szavad, melyet személyesen nekem akarsz mondani. Ámen.

Kőrösi Krisztina

Ha testvéred – még ha anyád fia is – vagy a saját fiad, leányod, a feleséged, akit karjaidba zársz, vagy testi-lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk, és tiszteljünk más isteneket…, ne engedj neki! (5Móz 13,7.9)

Krisztus szabadságra szabadított meg minket. (Gal 5,1)

Lelki útravaló a mai napra

A jó-rossz, a szabad-tilos viszonyrendszerében élünk. Ezek határozzák meg földi pályafutásunk minden percét, történését. Az első felismeréséhez látás, ismeret kell, a második aktiválásához engedelmesség – az, hogy mit tartok előrevivőnek, építőnek és mit hátráltatónak, rombolónak, valamint hogy ki az, akinek alávetem magam, akinek elvárásai, parancsai/javaslatai, útmutatása alapján hozom meg az egész életem minőségét, értékét, értelmét meghatározó döntéseit. Leegyszerűsítve, mégis legfontosabbá téve a kérdést: Ki a legfontosabb számomra, ki befolyásol leginkább – azaz ki az uram?

A magam ura vagyok? A magától eltelt embernek a bábeli toronynál kezdődött pusztító ámokfutása ma is tart. A másik ember uralkodik rajtam (ugyanakkor én is uralkodom egy másikon)? A hatalmi harc jellemzi a közösségi berendezkedést a legkisebb egységtől a legnagyobbig a tisztelet, a különbnek tartás, a kölcsönös öröm, a megelégedettség, a szeretet helyett. Avagy az Úr az uram?

Csodálatos példa lehet ebben számunkra Jézus, aki a kísértésnek ugyanúgy ki volt téve, mint mi, aki mindenben Istennek az akaratát valósította meg, még ha ez szinte állandó ütközést jelentett is a környezetével, még ha ez a vesztett helyzet látszatát keltette is, még ha ez vércseppsűrűségű izzadságba, még ha ez szenvedésbe, sőt az életébe került is. Ő egész életével és szavaival utat mutat nekünk.

Uram, mai üzeneted a számodra akar megmenteni engem. A segítségeddel szeretném kimondani, hogy a te akaratodat akarom megvalósítani, de nemcsak ma, hanem életem egész hátralevő részében. Köszönöm, hogy ebben a harcomban velem leszel, megsegítesz. De azt is tudom, hogy töredékes ismerettel bíró, bukdácsoló, gyenge hitű ember vagyok. Bűnbocsánatodra, kegyelmedre szorulok. Köszönöm, hogy ma is számíthatok rád. Ámen.

Bakay Péter

Hirdetem nevedet testvéreimnek. (Zsolt 22,23)

Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. (Mt 28,8)

Lelki útravaló a mai napra

Mikor az asszonyok hajnalban Jézus sírja felé tartottak, egy lezárt sírbolt látványára számítottak, mely előtt meg lehet emlékezni, és meg lehet adni a végtisztességet az elhunytnak. Elsiratni indultak szeretett Mesterüket, ehelyett az üres sír és egy angyal fogadta őket. Hogyan lehet ilyesmire reagálni? Természetes, hogy ott van az emberben a félelem, mint az meg is jelenik az őrök esetében, akik elmenekülnek, de az asszonyokban a félelem mellett vagy inkább azon felül ott van a túláradó öröm is. Bár ésszel nem tudják felérni, minek is lettek tanújává, de szívük befogadja a csodát, hogy Isten olyan dolgot tett velük, amelyre még álmukban sem gondoltak volna. S az asszonyok nem tartják meg ezt maguknak, hanem sietve elfutnak a tanítványokhoz, hogy megvigyék nekik a hírt, hirdessék testvéreiknek azt, ami emberi ésszel felfoghatatlan!

Hiszem, hogy nem véletlen, hogy az Úr nőknek mutatta meg dicsőségét ebben az órában. Azoknak, akikre az akkori időkben másodrendűként tekintettek, azoknak, akik nemük miatt a társadalom perifériáján voltak kénytelenek élni. A Szentírás tanúsága szerint Isten sosem azokat az embereket választotta ki, akik az emberek szemében alkalmasnak tűntek, vagy éppen elbizakodottan csak a saját erejükre, eszükre támaszkodtak. Rendszerint éppen azok előtt fedte föl magát, és olyanokat bízott meg feladattal, akiket nem kötött meg az emberi logika, hanem nyitottak voltak az isteni akarat felismerésére.

Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!”
Bús eltemetkezés AZ éjszakába.

De húsvét lett! Feltámadott a Mester!
HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel!
Húsvét után… futni a hírrel frissen!
Húsvét után… már nem kérdezni mit sem!
Húsvét után… új cél és új sietség!
Jézus él! Nincs út, mely messze esnék!
Húsvét után… erő, diadal, élet!
(Túrmezei Erzsébet: Húsvét után – részlet)

Asztalos Richárd

Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek, mert teljes szívükkel megtérnek hozzám. (Jer 24,7b)

Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! (ApCsel 10,36)

Lelki útravaló a mai napra

Találkozásokból kapcsolatok születnek. Születésekből találkozások. Hihetetlen kiváltság az, hogy az Isten is részt vesz ebben. Teljes valójában, a maga végtelenségével vállalja a végességet, mert annyira, de annyira szereti az embert. Olyan kapcsolatot teremt, mely örökre szól, és mindenkinek szól, aki elég bátor megugrani a hit ugrását és őhozzá térni. Éppen úgy, mint ahogyan a mindenkori tékozló fiúk és lányok teszik újra meg újra. Éppen úgy, ahogyan Isten népe teszi időről időre.

Letéve mindent az asztalra, feltárva az élet kártyájának összes lapját és kimondva: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened”. És akkor megérkezik ő. És nem kérdez semmit, csak átölel. És a kapcsolat új alapokra épül fel, és lesz enyém, és lesz tied. De ami a legfontosabb: lesz miénk. Mi Atyánk. Jézus óta így is megszólítjuk az Örökkévalót, és megtörténik a csoda: az enyémből és a tiédből miénk lesz. Micsoda találkozás ez! Micsoda születés!

Az Isten nem félt megszületni a betlehemi gyermekben! Az Isten mindent odaadott Jézusban, hogy találkozzon az emberi léttel, annak minden drámájával és katarzisával. Ez a mindenség Urának evangéliuma, a valódi békesség forrása, mely közel van. Immánuél!

Én Uram és én Istenem, hála Neked, hogy a Tied lehetek! Fel sem foghatom ezt a csodát, de érzem, hogy valóságos, és nem múlik el soha. Köszönöm, hogy soha. Ámen.

Gáncs Tamás

Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad. (Ézs 54,8)

Nem veszed tudomásul, hogy téged Isten jósága megtérésre ösztönöz? (Róm 2,4)

A népek… varázslókra és jósokra hallgatnak, de neked ezt nem engedi meg Istened, az Úr. (5Móz 18,14)

Pál írja: Szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen megismerjétek az ő akaratát minden lelki bölcsességgel és belátással, hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek Isten ismeretében. (Kol 1,9–10)

Lelki útravaló a mai napra

Az ember olyan lény, aki szeretné megérteni az őt körülvevő világot, szeretné érteni az addig nem ismert összefüggéseket, vágyódik arra, hogy a titkok is feltáruljanak számára. Minden bizonnyal Istentől kaptuk ezt a kíváncsiságot, mely által nagyon sok titokra valóban fény is derült. Jakab apostol ezt írja: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá…” A tudományos felfedezések, amelyek az egész emberiség javára hasznosulnak, akkor is tőle jönnek, ha esetleg maga a tudós sem tudja, mert talán nem hívő. A mai igéink felhívják a figyelmünket arra, hogy a vallási piacon ősi idők óta bőséges a kínálat, de nem minden egyformán jó. A bennünket foglalkoztató kérdéseinkkel nem érdemes ellenőrizetlen, fals valláspótlékok képviselőinek útmutatásaira hallgatni, mert félrevezethetnek. Nekünk abban a páratlan lehetőségben lehet részünk, hogy Istent közvetlenül megszólíthatjuk imádságainkban, és ő meghallgat bennünket!

Urunk, ma reggel különösen is köszönjük az imádság ajándékát. Köszönjük, hogy közvetlenül megszólíthatunk. Te pontosan ismered minden gondolatunkat, emiatt nem is tudunk újat mondani Neked, de mégis óriási ajándék, hogy nyitott vagy a velünk való kapcsolatra. Nem tudunk eléggé hálásak lenni azért, hogy van időd ránk, és hogy a Veled való közelségben feltöltődhetünk. Köszönjük, hogy a közeledben más megvilágításba kerülhetnek kérdéseink, kétségeink és egész életünk. Ámen.

Szemerei János

Nagyobb örömöt adsz szívembe azokénál, akiknek bőven van búzájuk és boruk. (Zsolt 4,8)

Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk. (1Tim 6,17)

Lelki útravaló a mai napra

„Bort, búzát, békességet!” „Sikerekben gazdag, boldog új évet!” – ezt szoktuk kívánni egymásnak személyesen és képeslapon, koccintás és lencseevés közben. „Ha nem iszunk Márton-napon új bort, nem lesz elég pénzünk” – hisszük is meg nem is a babonát, de ártani nem árthat, ha megtartjuk. Legalábbis így hisszük.

A zsoltáros arról tanúskodik, hogy nem a bő termés, a biztosnak hitt tartalék adja a valódi életörömöt, hanem a mély bizalmi kapcsolat Istennel. Pál apostol pedig arra figyelmeztet, hogy ne a meglévő vagy remélt anyagi vagyonunkra alapozzuk a biztonságérzetünket. Ami van, holnapra elveszhet, ki van téve a lopás, az infláció és mindenféle változás szeszélyeinek.

Isten azonban nem változik. Hűsége sziklaszilárd, még ha ki is húzza az élet a lábunk alól a talajt. Ő pedig várakozáson felül, többet és jobbat ad a mi reményeinknél.

Az Istentől származó kincsek: a szeretet, öröm, mély lelki béke olyan javak, amelyek nem vásárolhatók meg, és amelyeket a pénz és megélhetés miatti aggodalmaskodás, irigykedés és gőg olyan gyakran elrabol tőlünk. Az öröm és boldogság tehát nemcsak hogy nem a gazdagságon alapszik, de a ténye vagy reménye még akadályoz is minket. Jézus a szegényeket és nem a gazdagokat mondja boldognak.

Bízzunk Jézusban, aki szegénnyé lett értünk, és velünk együtt kéri az Atyát: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”!

„Legyen előtted jól kitaposott út,
Hátad mögül fújjon mindig a szél,
A nap melegen süsse arcodat,
Az eső puhán essen földjeidre,
S míg újra találkozunk,
Hordozzon tenyerén az Isten!
Ámen!”
(Ősi ír áldás)

Seben Glória

Istenünk ereje velünk volt, és megóvott bennünket. (Ezsd 8,31b)

Jézus mondja: Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (Jn 10,27–28)

Lelki útravaló a mai napra

Külföldön, katolikus templomokat látogatva találkoztam azokkal a kis márványtáblákkal, amelyeken köszönetek olvashatók. Különféle nehéz helyzetekben Isten segítségét átélt emberek fontosnak érezték az utókor számára is maradandó formában kifejezni hálájukat. Az egyik templomban nem a maradandóság volt a legfontosabb szempont az Isten iránti hála megmutatására: egy faliújságra kézzel írt cédulákat tűztek fel. Sok cédulához fotót is mellékeltek. Az egyik följegyzésen csak ez a szó állt, utána felkiáltójellel: Grazie! (Köszönöm!) S a mellékelt fotón egy szinte felismerhetetlenségig összetört autó képe… Egy szó, egy kép – és a teljes történet lényege mégis érthető. A baleset túlélője Istennek mond köszönetet a baleset során szinte csodálatosan megmaradt életéért, talán útitársai, szerettei életéért is.

Vajon mit kezd az ajándékba kapott élettel? Mi változott meg számára? Másként él tovább? S mi lesz más ezután? Hányszor előfordul, hogy az isteni védelem csak később tudatosul bennünk. Amikor a legnagyobb veszélyben voltunk, szinte észre sem vettük. Milyen következtetésekre jutunk, amikor utólag átgondoljuk ezeket a történéseket? Hogyan épül be a hála az életünkbe?

Istenem, szeretnék hálát mondani minden olyan helyzetért, amelyben nehézségeket éltem meg. Köszönöm, hogy átélhetem jelenlétedet, segítségedet. A Te megoldásaid nem mindig azonosak az emberi gondolkodás szerinti megoldásokkal. Segíts ezt megértenem, elfogadnom. Segíts növekedni a Benned való bizalomban! Ámen.

Balogh Éva

Dávid így imádkozott: A te ígéreted és szándékod szerint vitted véghez mindezeket a hatalmas dolgokat. (2Sám 7,21)

Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. (1Jn 4,9)

Lelki útravaló a mai napra

Számomra a hit elsősorban nem azt jelenti, hogy hiszek valakiben, aki figyeli a lépéseimet, alakítja a sorsomat, véleményezi a cselekedeteimet. A hit sokkal inkább azt jelenti számomra, hogy felfedezem Isten irántam való szeretetét – a mindennapok történéseiben, az emberi kapcsolataimban, a nap fényében, az ételek ízében, a mozgás örömében és sok minden másban. Mint amikor valaki szeret, és szeretetének számtalan jelét adja nap mint nap. De ettől még az a „valaki” egészen személytelen lenne számomra, egy arctalan Isten lenne csupán, egy titokzatos idegen, ha nem lépett volna elő ebből a személytelenségből, ha nem fedte volna fel az arcát, ha nem leplezte volna le magát előttem Jézus Krisztusban. Olyan lenne, mint komédiák amerikai nagybácsija, aki a távolból küldi gondoskodásának jeleit vagy jobbító dorgálásait. Jézus nélkül óhatatlanul ilyen vagy hasonló, de valamiféleképpen távoli Isten képét alakítjuk ki magunknak.

Az egészen közeli, bensőséges istenkapcsolattal, az atya-fiúi kapcsolattal ő, az egyszülött, az elsőszülött ajándékozott meg minket, ő nyitotta meg azt előttünk is, és ő hív be, hív meg bennünket is erre.

Olyan jó, Istenem, hogy Te az én mennyei Atyám vagy! Szeretsz engem, és Nálad mindenem megvan. Ha elfordulok Tőled, Te vársz rám. Ha elindulok feléd, Te szaladsz elibém. Ámen

Németh Zoltán