A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát. (Dán 9,9a)
Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas! (Lk 6,36)
Lelki útravaló a mai napra
Az Istenről szóló vallomások közül kiemelkedik, amikor nem csupán szentségéről, az igazságot képviselő és számonkérő karakteréről hallhatunk, hanem arról a többletről is, melyet éppen az irányunkban kifejezett, mélységes együttérzése jelöl ki. Dániel próféta az idegenség helyzetében vall így erről az együttérző Istenről: irgalmas, és megbocsát. Azaz észreveszi, hogy milyen lehetetlen helyzetbe sodródnánk bocsánata, könyörülete nélkül.
Hitem szerint nincs nagyobb ösztönzés az életünkben, mint amikor átéljük, hogy Isten szentséges jelenlétének mélyén munkálkodik a szeretete és irgalmassága. Ilyenkor bocsánata és elengedése helyreállítja önbecsülésünket és életerőnket. „Nagy a te irgalmad!” – ezzel a kulcsmondattal készülünk minden egyes alkalommal az úrvacsorai közösségre. Nagy irgalmában bízva kérjük őt, hogy küldje el Szentlelkét, és szenteljen meg ebben a különleges, szentségi, testvéri közösségben.
Építhetünk rá, hogy Isten irgalma igen nagy, és ez arra indíthat valamennyiünket, hogy ugyanezzel az együttérző és irgalmas hozzáállással forduljunk embertársaink felé!
Ahogyan Jézus a Lukács írása szerinti evangéliumban a mezei beszéd keretében szólít fel az irgalmasság gyakorlására, úgy a Máté írása szerinti evangéliumban a hegyi beszéd boldogmondásai között találjuk meg ebben a formában az ösztönzést: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Mt 5,7)
Uram,
tégy engem békéd eszközévé.
Hadd vigyem a szeretetet,
ahol a gyűlölet uralkodik,
a megbocsátást oda,
ahol a vétek él.
Hogy egyességre hozzam azokat,
akik széthúzásban élnek,
s az igazságot vigyem oda,
ahol a tévely az úr.
Hadd vigyem a hitet,
hogy szétoszlassam a sötétséget,
s az örömöt vigyem oda,
ahol szenvedés az élet.
Ámen.
(Assisi Ferenc imádsága)
Aradi György