Ujjongás és győzelem hangja zeng az igazak sátraiban: …Fölemelte jobbját az Úr, az Úr jobbja hatalmasan munkálkodik! (Zsolt 118,15–16)

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! (Fil 4,4)

Lelki útravaló a mai napra

Néha csak ennyi kell. Győzelem. Nem szabad lebecsülni, nagyon is értékesek ezek az érzéseink, a küzdeni, győzni akarás. Keresztény szemmel talán a győzelemnek, a győzni akarásnak van egy kis „stich”-je. Egy keresztény csak ne akarjon győzni – már hallom a kioktató szót. Pedig mennyi győzelem tesz minket emberré! A kietlenség felett aratott győzelem, amelyet először egy kiadós sírás után édesanyánk puha és meleg kebelén érzünk át. De a kapcsolataink építéséhez, az önálló élethez is rendkívül sok csatát kell megnyerni. A krízisből küzdelem, a küzdelemből megküzdés, a megküzdésből győzelem, a győzelemből öröm fakad. Persze ez azt is jelenti, hogy sosincs igazi győzelem „csak úgy”, sosincs örömeső, ha nincs mögötte valós küzdelem, nincs mögötte az egész lényem. Hiába tűnik úgy, hogy vannak, akik eleve nyertes helyzetből kezdik az életet, számukra ez nem igazi győzelem.

A legnehezebb küzdelem persze nem életkorhoz köthető, hanem folyamatosan zajlik. Az emberség egyik alapmértékegysége éppen ez a képesség lehetne: Kész vagyok a változásra? Kész vagyok új perspektívákat bevonni az életembe? Kész vagyok egy újabb küzdelemre? Isten a világot ugyanis éppen a kietlenből, a tétlenségbe merevedettből teszi élővé, dinamikussá, egyedivé, ő ilyen győzelmekben gondolkodik, az üdvtörténet bármely epizódjára nézve. Csak az, aki képes kilépni az önmaga által már kényelmesre koptatott árnyékából, a sötétségből, a kietlenségből, pusztaságból, az képes az igazi győzelemre és az örömre.

Drága Jézusom! Amikor győzni szeretnék, a Te keresztedre tekintek. Te harcoltál tanítványaid értetlensége, a farizeusok keménysége, a főpapok vaksága, Pilátus bizonytalansága ellen. Sohasem adtad fel ezt a küzdelmet, újra és újra kimozdítottad őket a holtpontról, ha kellett, vízen jártál, ha kellett, a templom párkányára álltál, ha kellett, hallgattál. Győzelmedhez elég volt annyi, hogy ezenfelül mindent, de mindent képes voltál letenni a mennyei Atya kezébe. Add nekünk az ilyen győzelmet és örömet. Ámen.

Simon Attila

Támogass engem ígéreted szerint, hogy éljek, és ne szégyenítsd meg reménységemet! (Zsolt 119,116)

Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be, mert bár kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet. (Jel 3,8b)

Lelki útravaló a mai napra

Kérések és ígéret. Kérések és tények. Támogass… ne szégyeníts meg. „Nyitott ajtót adtam eléd… megtartottad az én igémet.” Egy hosszú és szép törvénymagyarázó zsoltárból való a kérés. Őszinte alázat fogalmazódik meg benne Istennel szemben. Mintha csak ezt mondaná: „Életem, halálom kezedbe ajánlom.” Elismeri, hogy Isten akár meg is szégyeníthetné a reménységét. Ennek tudatában vakmerőn belép a trónterembe, és reszketve várja, vajon a király kinyújtja-e feléje pálcáját – jóindulata jeleként. Bátorítja őt azonban az ígéret, hogy az Úr, akihez folyamodik, már jóval korábban megelőzte őt ebben a kölcsönös bizalomban. Ígéretet tett neki, hogy támogatni fogja, és az életét drágának tartja. A zsoltáros reménysége tehát nem vakmerő. Van mire alapoznia. A kezdeményező ugyanis mindig Isten. De vajon ki más is lehetne a kezdeményező, hiszen ő maga a kezdet és a vég, az Örökkévaló? A teremtést is ő kezdeményezte és hajtotta végre. Teremtettségünknek mi csupán „elszenvedői” vagyunk. Nem vettünk aktívan részt abban, hogy Isten megteremtett minket. Annál nagyobb tisztesség, hogy miután itt lehetünk az ő teremtő akaratának köszönhetően, most már részt is ad nekünk további teremtő munkájában. Az újjáteremtésben. Most már társai is vagyunk. Nemcsak hogy nem szégyenít meg, hanem nyitott ajtót ad elénk, amelyet senki be nem zárhat. Még inkább arra indít ez, hogy megtartsuk és hirdessük az ő igéjét, és dicsőítsük nevét.

Mennyei Atyám! Köszönöm Neked a kezdetet, köszönöm az utat, és köszönöm a reményt a megérkezésre! Köszönöm Neked a zárt ajtókat és az akadályokat is, hiszen minden a Te célod biztos megvalósulását szolgálja! Kérlek, adj a szívembe kitartó hűséget és bizalmat, hogy valóban megtartsam mindvégig a Te igédet! Ámen.

Adjon az Úr eléd nyitott ajtókat, zárakhoz kulcsokat! Adjon az Úr neked hűséget és reményt, benne bízó szeretetet! Adja az Úr neked az ő szent nevének dicséretét!

Bartha István

Eljön az az idő – így szól az Úr –, amikor fölépül az Úr városa. (Jer 31,38)

A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat. (Jel 21,26)

Lelki útravaló a mai napra

Jeremiás próféciája A jelenések könyvének látomásában teljesedik be, amely a mennyből alászállt városról, az új Jeruzsálemről szól. A szerző nagyon kívánatos képet fest a városról, amelyben Isten dicsősége ragyog. Falának alapköveit mindenféle drágakő ékesíti, tizenkét kapuja tizenkét gyöngy, építőanyaga jáspis, utcája színarany, tiszta üveghez hasonló. A városnak nincs szüksége napra és holdra, mert Isten dicsősége világosítja meg, és lámpása a Bárány. Olyan gyönyörű város ez, amely örökkévaló, melyben jó volna ott lennünk. De „tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.” (Jel 21,27) Ehhez meg kell tisztulni, mert tisztátalannak abban helye nem lesz. Ez figyelmeztetés, de egyben biztosíték is, hogy ott végre nem lesz tisztátalanság, utálatosság, hazugság. Azok lesznek ott, akik Krisztuséi, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. Akikért ő mindent megtett: ártatlan Bárányként meghalt, és győztes Bárányként feltámadott. Azok lesznek ott, akik megtisztultak, bűnbocsánatot és új életet nyertek. Mert akiknek a Bárány megtisztította az életét, bizonyosak lehetnek abban, hogy a nevük be van írva az ő életkönyvébe. Nem az ő érdemük ez, hanem megadatott nekik: ingyen, kegyelemből, hit által, Krisztusért.

Urunk! Magasztalunk Téged, hogy Jézus Krisztusra nézel, és rajtunk könyörülsz meg. Légy áldott golgotai keresztjéért, értünk való szenvedéseiért, vérének bűntörlő erejéért, haláltól szabadító hatalmáért. Kérünk, ajándékozz meg minket látással, hogy mindig világosan felismerjük bűneinket, és megbánva azokat odaboruljunk szereteted és kegyelmed megszentelt helyéhez. Adj nekünk Krisztussal járó, megváltott életet és olyan nevet, amely a Bárány életkönyvébe már most bejegyeztetett. Ámen.

Tamásy Tamás

Milyen nagy alkotásaidnak száma, Uram! Valamennyit bölcsen alkottad, tele van a föld teremtményeiddel. (Zsolt 104,24)

Jézus mondja: Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. (Mt 6,28b–29)

Lelki útravaló a mai napra

Veled is előfordult már, hogy a sok és szerteágazó feladataid közben úgy érezted magadat, mint a tányérpörgető a cirkuszi porondon? Hogy szaladsz az egyiktől a másikig, megpörgeted, aztán rohanás tovább, hogy a harmadik vagy a negyedik tányér se hulljon a földre. Veled is előfordult már, hogy úgy érezted, szétfeszítenek a feladataid? Hogy teljesíteni kell az iskolában, egyetemen, munkahelyen, elő kell teremteni a pénzt, határidőket kell megjegyezni és betartani, közben a ház körül is sok munka vár rád, a család és a szeretteid is igényt tartanak rád, a gyülekezetben szükség lenne a szolgálatodra, és magadra is jó lenne egy kis időt szánni. Ahogy tesszük fel a tányérokat a pálcára, az elején még azt érezzük, hogy semmi gond, ura vagyok a helyzetnek, de ahogy telik az idő, és egyre több tányért forgatunk, könnyen felüti a fejét az aggodalom. Mi lesz, ha ellankad a figyelmem, mi lesz, ha nem bírom tovább ezt a rohanást, mi lesz, ha úgy elmegyek az életem mellett, hogy a legfontosabb dolgokról teljesen megfeledkeztem, mi lesz, ha egy-egy tányér leesik, és darabjaira hull? Jézus a hegyi beszédben rámutat arra, hogy túl sok aggodalom van bennünk, hogy talán túlgondoljuk az életünket, hogy nem megélni akarjuk, hanem csinálni és kézben tartani. És éppen ezért Jézus emlékeztet minket arra, hogy az Úr a mi Teremtőnk, hogy ő alkotott minket, és ő viseli gondunkat mindennap. Aggodalmunk annak a jele, hogy nem tekintünk az Úrra teljes bizalommal, pedig ő minden dolgunkban velünk van!

Uram, Te látod az életemet, ismered szívemet és gondolataimat, kérlek, erősítsd meg hitemet, hogy teljes szívvel bízzak Benned, hogy a rengeteg elvárás és feladat közepette se bénítson az aggodalmaskodás, hanem mindig bizalommal tekintsek Rád, aki gondomat viseled, és az életemet megtartod az Úr Jézus Krisztus által. Ámen.

Bence Győző

Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, amelyen nem botladoznak. Mert atyja vagyok Izráelnek. (Jer 31,9)

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lk 19,10)

Lelki útravaló a mai napra

Ez így jó. Mindkét oldalát látjuk helyzetünknek. Az elveszettséget – vagy ahogy Jeremiás írja: sírásunkat –, és látjuk az Úr mentő kezét.

Elveszettségünkről nem kell sokat írni, mindenki ismeri a sajátját. Amikor betegségben, vagy a munkánk-hivatásunk közben, vagy a családi élet területén nem látunk kiutat. Amikor a tegnap rátelepszik a holnapra.

Az Úr erős kezét ritkábban vesszük észre. De egészen biztos ígéretünk van arra, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Nagyon mélyre hajolt, egészen addig, ahol mi vagyunk. Nem úgy hajolt le, mint a thrillerek szuperhősei. Nem vált láthatóvá ereje és hatalma. Sőt mintha gyenge volna, ő maga is a reménytelenség mélységébe szállt alá. Egészen oda, ahol mi vagyunk. Megfeszíttetett, meghalt, és alászállt a poklokra. Egészen oda, ahol mi vagyunk. Mert azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

Ez így jó. Mindkét oldalát látjuk helyzetünknek. Az Úr kezét és elveszettségünket egyaránt látjuk. Amikor sírunk, amikor épp csak egy fohász tör fel a szívünkből, akkor is tudjuk: az Úr erős keze mégis megtart. S amikor boldogan haladunk életutunkon, akkor is tudjuk: az Úr erős keze tart meg naponta.

„S ha szenvedések kelyhét adod inni, / Mely színig töltött, keserű s nehéz, / Te segíts békén, hálával elvenni, / Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!
És ha az úton örömöt adsz nékünk, / Ha szép napod ragyogva ránk nevet, / Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk, / Hogy életünket szenteljük neked!
A csend köröttünk mélyen szerteárad. / Hadd halljuk azt a tiszta éneket, / Amely betölti rejtett, szép világod, / Hol téged dicsér minden gyermeked!” (EÉ 355)

Bencze András

Szövetséget kötök velük, hogy békében éljenek; örök szövetség lesz az. (Ez 37,26a)

[Krisztus Jézus] eljött, békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. (Ef 2,17)

Lelki útravaló a mai napra

Elég az, ha az ember csak egy pillanatra dugja ki az orrát a komfortzónájából, hogy megtapasztalja: ennek a világnak mindennél inkább szüksége van a békességre. Nem kell ehhez nagy utat bejárnunk: békességet az utakon, békességet a bolti sorban, békességet az irodában! Ezékiel próféciája azonban talán még ennél is tovább megy. Ez az ígéret hordozza azt a kiváltságot is, hogy az Úr számunkra az önmagunkkal való megbékélés lehetőségét is örök időkre fenntartja. A szövetség, amelyet ő megkötött és megújított az emberiséggel Jézus Krisztusban, és amelyre minket személyesen is elhívott, a feltámadás által az örökkévalóság dimenziójába helyeződik át. Oda, ahol nincs idő, nincs mulandóság, ahol a hívő ember a „betelt idővel” találkozik. Ennek megérzése, megragadása a hívő élet egyik csúcsélménye lehet, az a pillanat, amikor világos felismeréssé érik bennem: Isten engem gyermekévé fogadott, engem akar, engem tesz örökösévé. A mindenható gyermeke vagyok. Krisztus követésének egyik legfontosabb privilégiuma az, hogy a hívő élet nem kötelezvények sorozata, hanem maga az áldás. Az az áldás, hogy ezt a pillanatnyi érzést egész életünkre kiterjeszthetjük, s nemcsak megmártózhatunk, hanem megfürödhetünk, sőt lubickolhatunk a békességben. Lubickolásunk közepette pedig óhatatlanul is le-lefröcsköljük a velünk evickélőket akár az utakon, akár a bolti sorban vagy az irodában.

Drága Krisztusom! Te a békesség szavait hoztad el egy olyan világba, amely ettől rettentő távolságban áll. Már életed során megtapasztaltad, hogy a teremtett részünk bár jól ismeri, mégis a bennünk lakó gonosz irtózik a békességtől. Éppen ezért van napról napra szükségünk arra, hogy megismételd elhívásodat, amellyel újra a bennünk lévő teremtésedet szólítod meg, amelyben eltörölhetetlenül ott rejtőzik a Veled való harmónia is. Kérlek, teremts bennem békességet, hogy eszerint legyen új életem. Ámen.

Simon Attila

Ha megtérsz Istenedhez, az Úrhoz…, akkor jóra fordítja sorsodat Istened, az Úr, megkönyörül rajtad. (5Móz 30,2–3)

Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek. (Jak 4,8)

Lelki útravaló a mai napra

Kanyargós és göröngyös. Nehéz. Néha fullasztó az út, melyen járni kell. Tele akadályokkal. Könnyű letérni róla és a kisebb ellenállás felé haladni. Megkeresni a kerülőutat, mely könnyebbnek, rövidebbnek tűnik, és látszólag ugyanoda vezet.

Nem egyszerű a közeledés. Ezer és ezer kihívással kell megküzdeni, míg az ember csak egy métert is halad. De menni kell! Mert közeledni kell Istenhez, közeledni ahhoz, aki az életet adta, aki fenntartja, akihez visszatérünk majd egykor.

Ő már megtette a legnagyobb lépést felénk. Odaadta egyszülöttjét. Egészen a földig hajolt szeretetével, hogy az embert az égig tudja emelni. Téged akar magához vonni, veled akar találkozni, érted tette meg azt a lépést! Most te jössz!

Közeledj a legnagyobb felé!

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy értem is a földre jöttél. Köszönöm, hogy életem egyetlen perce vagy eseménye sincs elrejtve előtted, hanem minden úgy történik, ahogyan azt Te előre kigondoltad az én számomra! Köszönöm Neked, hogy Te szüntelenül közeledsz felém Jézusban, és nem csak az én esetlen próbálkozásaimon múlik, hogy tudunk-e találkozni. Köszönöm Neked, hogy olyan Isten vagy, aki jóságával, szeretetével, irgalmával fordul az ember felé. Ámen.

Vladika Zsófia

A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. (Zsolt 46,8)

De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. (2Thessz 3,3)

Lelki útravaló a mai napra

Erős vár a mi Istenünk! – evangélikus berkekben így köszöntjük egymást. Anakronizmus? Igen. Letűnt korok „vár-rom-antikája” köszön vissza ebben a köszönésben. Rom… romantika… antik világ – ízlelgetem a szavakat, és egyre jobban tetszik a gondolat: de jó, hogy egy olyan közösséghez tartozom, mely mélyen gyökerezik a múltban, sokszínű és gazdag tradícióval rendelkezik.

21. századi evangélikusként sajátomnak tekinthetem a Krisztus előtti zsidóság hitvalló zsoltárait, lelkemben hordozom Pál apostol bizonyságtevő sorait – „De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól.” –, és nem szégyellem Lutherrel harsogni evangélikus himnuszunkat, az „Erős vár”-t. Szó sincs arról, hogy lutheránus Don Quijote szeretnék lenni egy olyan korban, amikor egyre többen keresik a „retrófillinget”! Nem retró, és nem filling, hanem évezredeket átívelő, kollektív hittapasztalat: Ábrahám, Mózes, Dávid, Pál és Luther hittapasztalata. Nem emberkéz által épített vár, hanem kontinensek alapját képező ősmasszívum ez a hit. Lehet, hogy a felszíne töredezett, de a mélyben mozdíthatatlan, rendíthetetlen.

Ma sokan beszélnek egy posztkrisztiánus korszakról, mintha véget ért volna az, ami Krisztus által történt a világban. A kereszténység/keresztyénség bizonyos megjelenési formái letűnnek, rommá lesznek, de a Krisztusra építkező ember számára bevehetetlen menedék az Úr ma is. Megőrzi őt a kívülről fenyegető veszélytől és a belülről támadó Gonosztól.

Jézusom, köszönöm, hogy sosem voltál korszerű, de mindig az voltál, és az vagy, akire a bűnben, nyomorúságban vergődő embernek szűksége van. Köszönöm, hogy bűneimben orvosom, magányomban társam, erőtlenségemben erőforrásom, gyászomban vigaszom, félelmeimben menedékem voltál tegnap, az vagy ma, és az leszel holnap is. Szeretnék megpihenni Nálad, hogy megújult szeretettel erősíthessem a megfáradtakat. Ámen.

Győri Gábor

Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. (Zsolt 139,3)

Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? (Mt 10,29)

Lelki útravaló a mai napra

A verebek – a mezei és a házi veréb – sokunk számára talán a minket körülvevő madárvilág legszürkébb, legjelentéktelenebb tagjai. Mert ki szokta észrevenni a nyár végi estéken a lombkoronában zajongó verébcsapatot vagy az eresz alól kiröppenő kismadárkákat? Nem elég színes a tollazatuk, a hangjuk sem kiemelkedő… Ráadásul szegény verebeket még meg is vádolták időnkét azzal, hogy kártékonyak. Kínában hajdanán emiatt ki akarták irtani őket, mondván túl sok rizs- meg gabonaszemet szedegetnek ki a kalászokból. S az akció majdnem sikerrel is járt, mire észrevették, hogy a verebek fogyásával egyidejűleg egyre több lett a rovarkártevők száma…

Igen, ezt a kismadarat is végtelen gonddal alkotta meg a Teremtő – ahogyan az egész világot. Ő is teljes rangú tagja a természetnek. S ha ő is ilyen fontos, hogy ne lenne fontos az ember? Hisz minket, embereket ruházott föl Isten olyan képességekkel, amelyekkel más teremtményeit nem. Mi tudunk gondolkodni, s a beszéd ajándékával árnyaltan tudjuk kifejezni mindazt, ami bennünk van.

Ezért nincs olyan, hogy ne tudna rólunk, ne látná bajainkat, nyomorúságainkat. Isten gondoskodó szeretetének pedig legékesebb jele a kereszt. Kétezer éve hirdeti, hogy Isten nem akarja, hogy örökre elvesszünk a bűneink miatt. Hanem megváltást szerzett nekünk Jézus Krisztus önfeláldozó halála árán.

Ha legközelebb kimész az utcára vagy a kertbe, s meglátsz egy verebet a közeli bokor ágán himbálózni, jusson eszedbe Isten szeretete!

Uram, hálát adok neked, hogy oly sok mindennel megajándékoztál engem. Köszönöm Neked az életet, képességeimet, mindent, amim van. És kérlek, bocsáss meg, hogy mégis oly gyakran búnak eresztem a fejemet, és azt gondolom, senki sem szeret. Segíts, hogy naponta meglássam életemben gondoskodó szereteted keze nyomát. Amíg élek, szeretnélek magasztalni Téged, Uram, végtelen nagy szeretetedért! Ámen.

Lupták György

Ha így határoz a Seregek Ura, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza? (Ézs 14,27)

Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? (Róm 8,31b)

Lelki útravaló a mai napra

Ő az erős Isten, a gyengék, elesettek, megtörtek fejedelme és őrzője, aki megküzd értünk, aki gyengévé lesz értünk, aki megfáradtan és megtörten is áldozattá válik értünk. Ő az erős, aki nem fitogtatja az erejét! Az erős, akihez lehet menekülni, hazaszökni!

Ő örökkévaló Atya, aki nélkül értelmetlen volna a jelenünk, ködbe sejlő múltunk, remény fényében pislákoló jövőnk. Aki ura a térnek és időnek, a végesnek és a végtelennek, a rövidnek és a hosszúnak, a mélynek és a magasnak, az aprónak és a gigászinak. Ő az Örökkévaló. Aki a kezdet kezdetén is ott volt, és a vég végénél is jelen lesz. Velünk lesz! Immánuél! Velünk az Isten!

Ő a békesség fejedelme. A jászolba érkező király, a töviskoronás názáreti, a dicső Úr! A béke és nyugalom hírnöke, a szelek parancsolója, a viharok ismerője, a kiegyensúlyozottság, a megnyugvás, az egyetértés, a bizalom szóvivője.

Ő a kimondhatatlan, ő a csak körülírható, ő, aki eljött, ma is eljövő és eljövendő! Ő az, aki adni akarja a végtelent, az örököt, a hervadhatatlant, az elévülhetetlent.

Nincs az a hatalom, mely képes volna elválasztani bennünket Istentől!

Uram, tudom, velem vagy! Nemcsak drukkolsz nekem, nemcsak nézel a távolból, hanem karnyújtásnyinál is közelebb kerülsz hozzám.
Uram, tudom, nem vagyok egyedül. Mert észreveteted velem, hogy társam vagy ború, gyász, gyengeség és kudarc idején is.
Uram, tudom, nem kell félnem semmitől. Azzal lépsz a közelembe: „Ne félj!" Fényt adsz nekem, ahol sötétségben csak gyáván és remegve botorkálnék.
Uram, tudom, bátor lehetek Veled. Az erőt Tőled kapom, hogy határozottan igent mondjak küldésed szavára. Ámen.

Benkóczy Péter