Istenünk ereje velünk volt, és megóvott bennünket. (Ezsd 8,31b)

Jézus mondja: Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. (Jn 10,27–28)

Lelki útravaló a mai napra

Külföldön, katolikus templomokat látogatva találkoztam azokkal a kis márványtáblákkal, amelyeken köszönetek olvashatók. Különféle nehéz helyzetekben Isten segítségét átélt emberek fontosnak érezték az utókor számára is maradandó formában kifejezni hálájukat. Az egyik templomban nem a maradandóság volt a legfontosabb szempont az Isten iránti hála megmutatására: egy faliújságra kézzel írt cédulákat tűztek fel. Sok cédulához fotót is mellékeltek. Az egyik följegyzésen csak ez a szó állt, utána felkiáltójellel: Grazie! (Köszönöm!) S a mellékelt fotón egy szinte felismerhetetlenségig összetört autó képe… Egy szó, egy kép – és a teljes történet lényege mégis érthető. A baleset túlélője Istennek mond köszönetet a baleset során szinte csodálatosan megmaradt életéért, talán útitársai, szerettei életéért is.

Vajon mit kezd az ajándékba kapott élettel? Mi változott meg számára? Másként él tovább? S mi lesz más ezután? Hányszor előfordul, hogy az isteni védelem csak később tudatosul bennünk. Amikor a legnagyobb veszélyben voltunk, szinte észre sem vettük. Milyen következtetésekre jutunk, amikor utólag átgondoljuk ezeket a történéseket? Hogyan épül be a hála az életünkbe?

Istenem, szeretnék hálát mondani minden olyan helyzetért, amelyben nehézségeket éltem meg. Köszönöm, hogy átélhetem jelenlétedet, segítségedet. A Te megoldásaid nem mindig azonosak az emberi gondolkodás szerinti megoldásokkal. Segíts ezt megértenem, elfogadnom. Segíts növekedni a Benned való bizalomban! Ámen.

Balogh Éva