Hirdetem nevedet testvéreimnek. (Zsolt 22,23)

Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. (Mt 28,8)

Lelki útravaló a mai napra

Mikor az asszonyok hajnalban Jézus sírja felé tartottak, egy lezárt sírbolt látványára számítottak, mely előtt meg lehet emlékezni, és meg lehet adni a végtisztességet az elhunytnak. Elsiratni indultak szeretett Mesterüket, ehelyett az üres sír és egy angyal fogadta őket. Hogyan lehet ilyesmire reagálni? Természetes, hogy ott van az emberben a félelem, mint az meg is jelenik az őrök esetében, akik elmenekülnek, de az asszonyokban a félelem mellett vagy inkább azon felül ott van a túláradó öröm is. Bár ésszel nem tudják felérni, minek is lettek tanújává, de szívük befogadja a csodát, hogy Isten olyan dolgot tett velük, amelyre még álmukban sem gondoltak volna. S az asszonyok nem tartják meg ezt maguknak, hanem sietve elfutnak a tanítványokhoz, hogy megvigyék nekik a hírt, hirdessék testvéreiknek azt, ami emberi ésszel felfoghatatlan!

Hiszem, hogy nem véletlen, hogy az Úr nőknek mutatta meg dicsőségét ebben az órában. Azoknak, akikre az akkori időkben másodrendűként tekintettek, azoknak, akik nemük miatt a társadalom perifériáján voltak kénytelenek élni. A Szentírás tanúsága szerint Isten sosem azokat az embereket választotta ki, akik az emberek szemében alkalmasnak tűntek, vagy éppen elbizakodottan csak a saját erejükre, eszükre támaszkodtak. Rendszerint éppen azok előtt fedte föl magát, és olyanokat bízott meg feladattal, akiket nem kötött meg az emberi logika, hanem nyitottak voltak az isteni akarat felismerésére.

Húsvét előtt… egy nagy „Minden hiába!”
Bús eltemetkezés AZ éjszakába.

De húsvét lett! Feltámadott a Mester!
HÚSVÉT UTÁN… el a gyásszal, könnyekkel!
Húsvét után… futni a hírrel frissen!
Húsvét után… már nem kérdezni mit sem!
Húsvét után… új cél és új sietség!
Jézus él! Nincs út, mely messze esnék!
Húsvét után… erő, diadal, élet!
(Túrmezei Erzsébet: Húsvét után – részlet)

Asztalos Richárd