Siess segítségemre, Uram, szabadítóm! (Zsolt 38,23)

[Jézus] pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor [tanítványai] felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? (Mk 4,38)

Lelki útravaló a mai napra

A viharos tengeren hánykolódó hajó utasai valóban életveszélyben voltak. Jézus ahelyett, hogy minden erejét megfeszítve igyekezett volna a többiekkel együtt menteni a talán menthetőt, a hajó hátsó részében, a vánkoson aludt. Megdöbbentő Jézus-képpel találkozunk az evangéliumban. Érthető tehát az őt álmából felrázók kérdése. Jézus alvása valójában arról a látszatról szól, amely a tanítvány, az egyház magárahagyottságát mutatja. Van Istene, de ez az Isten „nem törődik” a hajóban levőkkel, a viharba kerültekkel, az elmerülés ellen kétségbeesve küzdőkkel. Az evangélista ezzel az érthetetlenséggel szembesít annak érdekében, hogy magunk is döbbenjünk rá, milyen Jézusunk van, és milyen hamar megrendül benne való bizalmunk, amikor úgy látjuk, hogy éppen akkor alszik el, amikor legjobban rászorulnánk aktív ébrenlétére. Mi már ismerjük ennek a történetnek a folytatását, de a tanítványok még nem ismerték. A természet Teremtője és Ura szavával lecsendesítette a szelet és a hullámokat. Jézus általában egészen máshogy hozza a szabadulást, a menekülést, mint ahogyan mi azt elképzeljük. Hitünknek ezek a próbái éppen azt mutatják meg számunkra, hogy csak addig bízunk-e őbenne, amíg értjük őt, vagy akkor is őrá hagyatkozunk, amikor ő egészen másként cselekszik, mint ahogyan azt mi várjuk vagy éppen elvárjuk tőle. A személyéhez kötődő hit és reménység még soha senkit nem szégyenített meg.

Ha késik is segítsége,
Ha várat is magára,
Nincs kétségem, szava igaz,
Ígéretét beváltja.
Bízzál, hű népe Istennek!
Ti szülötti Szentlelkének,
Csak várjátok az Urat!
(EÉ 402)

Kovács László