Lelki útravaló a mai napra

A Szentírás legrövidebb zsoltára a 117. Arra szólít fel, hogy minden nép és nemzet forduljon Izráel Istenéhez, és dicsőítse az Egyetlent. Egyetlen, globális, ünneplő gyülekezetként. Nem néhányan csupán a kiváltságosok vagy bennfentesek közül, hanem mindenki tekintse Istent élete urának. Ő pedig hűségével és szeretetével ki fog tartani örökké.
Az apostoli levélszakasz is ezt az „egységre” érzékeny üzenetet erősíti fel. Ahogyan egy az Isten, a mindenség Atyja, úgy a mindenkit összekötő kapocs szellemében szól a fogságot elszenvedő apostol e fejezet felütésétől az egyetlen testről, Lélekről, reménységről, hitről és keresztségről is.
Hány alkalommal szállta meg lelkünket és közösségünket a kivagyiság szelleme, a más közösségben élő keresztény testvért megismerni, elfogadni képtelen lelkület? Hányszor kötötte le figyelmünket egyetlen élmény, egyetlen hagyomány, egyetlen érv a sokszínű egyház életéből? Bizony felelősek vagyunk mi is azért, hogy a Krisztus-test tagjaiként egymásra tudunk-e találni, meg tudjuk-e élni a közösséget. Mindez összefügg azzal, hogy felismerjük-e, hogy Krisztus úgy békéltetett meg bennünket Istennel és egymással, hogy az üdvösség benne felkínált útjában nincs többé közeli és távoli. Csak az egy Isten dicsőségét elfogadó és azt Krisztusban ünneplő közösség: közösség a sokszínűség egységében.

Urunk és Istenünk! Tudod, kik vagyunk. Te ismered a tiszta lelkiismeretű embereket és a lelkiismeretleneket, a magabiztosakat és a bizonytalanokat, a hívőket, keresőket, kételkedőket és hitetleneket egyaránt. Amikor azonban előtted állunk, minden különbözőségünk ellenére is mindannyian hasonlók és egyenlők vagyunk abban, hogy kegyelmed nélkül mind elvesznénk, és abban is, hogy mindannyiunknak megígérted kegyelmedet, és azt meg is adod szeretett Fiadban. Hálát adunk Neked most, hogy Tőled jövünk, és Feléd mehetünk. Ámen. (Karl Barth imádsága nyomán)

Aradi György