[József] ezt mondta [testvéreinek]: Ne civakodjatok az úton! (1Móz 45,24)

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen. (Kol 3,13a)

Lelki útravaló a mai napra

Ne civakodjatok! – inti testvéreit történetünk főszereplője, József. Az a férfi, akit gyerekként apja kedvencének gondoltak a többiek, aki cifra ruhát kapott apjától, aki fényes jövőt álmodott magának, aki így maga is okot adott a testvérei féltékenységére. Olyannyira, hogy el is akarták tenni láb alól. Ennyire messzire mégsem mentek a testvérek, máshogy szabadultak meg tőle, máshogy tűnt el a család életéből. Évekkel később mégis felbukkant, persze a legváratlanabb helyen és helyzetben az életükben, felidézve a féltékeny testvérek szörnyű titkát, mely József eltűnését övezte. Az eltűnt maga fedte fel a titkot és ezzel önmagát – nyilván halálra vált testvérei előtt. De nem szemrehányással tette mindezt, inkább rámutatva arra az Istenre, aki a legszörnyűbbnek tűnő helyzetből is képes a minden képzeletet felülmúló jót kihozni. Végre minden rendeződni látszik. Újra egyesülhet a szétesett család. Akik egykor a cifra ruhát irigyelték, most egy-egy öltözet ruhával indulhatnak útnak, pontosabban az egyik most is többet kap a többinél, mint egykor József. Ekkor hangzik el József szájából a mondat: „Ne civakodjatok az úton!” Talán emlékeztetőül.

Vajon megtanuljuk a leckét? Ne azt nézzük, ki mit és mennyit kapott az Atyától! Képesek vagyunk hitben arra, testvérek, hogy elfogadjuk, hogy nem vagyunk egyformák, nem egyformák a lehetőségeink, és így vagyunk tagjai ugyanannak a családnak? Látjuk-e azt, hogy ha valaki többet kap, akkor az nem irigylésre méltó, hiszen a feladata, felelőssége is nagyobb?

Uram! Te taníts minket elfogadni azt, amit kaptunk, és elfogadni azt, hogy a többiek mást kaptak. A különbségek ne magasodjanak elválasztó falakként közénk. Ha mégis megtörténne, Te indíts bennünket a falak lebontására, hogy megtapasztaljuk a békés együttélés örömét. Ámen.

Zsóri-Ments Orsolya