Gondol ránk az Úr, meg fog áldani. (Zsolt 115,12a)

Inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben. (Lk 10,20)

Lelki útravaló a mai napra

A kislányom hívta fel a figyelmet, hogy a galambok prédikálnak. Ugyanis amikor reggel a buszmegállóban állunk, ő mindig csak őket nézi. Azt, ahogy felszállás után megtesznek egy-egy kis távolságot, utána pedig újra és újra visszatérnek a templomtoronyra. Felreppennek, a nagy csapat leír pár kört a belváros körül, azután pedig már vége is, szállnak le. Véghetetlenül ismételgetik mutatványukat. Mintha csak az egész valamiféle figyelemfelhívás lenne, amely lent, a földre szegezett tekintettel járó, mogorva felnőtteknek szól, hogy „Nézz fel, bármerre visz az út, mégis itt kötsz ki, minden köröd végén ugyanaz a bizonyosság: Az Úr velem van! Nézd, nemcsak én vagyok az övé, hanem ő is az enyém, sajátom, az én nyughelyem, az én áldásom! Nézd, megannyi élet, megannyi kísérlet, megannyi próbálkozás, de az igazi hívás mindig innen hangzik, és mindig ide szólt. Ő vár, ő gondol velünk, őnála itthon vagyok, ő meg fog áldani!”

Drága Atyám! Sokszor gondolok Rád. Hogy éppen mit csinálhatsz akkor, amikor én éppen barangolok az utamat járva. Hogy sürgölődsz dolgaiddal, hogy fenntartod a Te csodálatos háztartásodat. Néha eszembe jut, hogy vajon gondolsz-e rám? Hogy vajon mi jár a fejedben, amikor messzire elkalandozott gyermekedre gondolsz? Hogy vársz-e már haza?

Simon Attila