Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, amelyen nem botladoznak. Mert atyja vagyok Izráelnek. (Jer 31,9)

Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. (Lk 19,10)

Lelki útravaló a mai napra

Ez így jó. Mindkét oldalát látjuk helyzetünknek. Az elveszettséget – vagy ahogy Jeremiás írja: sírásunkat –, és látjuk az Úr mentő kezét.

Elveszettségünkről nem kell sokat írni, mindenki ismeri a sajátját. Amikor betegségben, vagy a munkánk-hivatásunk közben, vagy a családi élet területén nem látunk kiutat. Amikor a tegnap rátelepszik a holnapra.

Az Úr erős kezét ritkábban vesszük észre. De egészen biztos ígéretünk van arra, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Nagyon mélyre hajolt, egészen addig, ahol mi vagyunk. Nem úgy hajolt le, mint a thrillerek szuperhősei. Nem vált láthatóvá ereje és hatalma. Sőt mintha gyenge volna, ő maga is a reménytelenség mélységébe szállt alá. Egészen oda, ahol mi vagyunk. Megfeszíttetett, meghalt, és alászállt a poklokra. Egészen oda, ahol mi vagyunk. Mert azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.

Ez így jó. Mindkét oldalát látjuk helyzetünknek. Az Úr kezét és elveszettségünket egyaránt látjuk. Amikor sírunk, amikor épp csak egy fohász tör fel a szívünkből, akkor is tudjuk: az Úr erős keze mégis megtart. S amikor boldogan haladunk életutunkon, akkor is tudjuk: az Úr erős keze tart meg naponta.

„S ha szenvedések kelyhét adod inni, / Mely színig töltött, keserű s nehéz, / Te segíts békén, hálával elvenni, / Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!
És ha az úton örömöt adsz nékünk, / Ha szép napod ragyogva ránk nevet, / Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk, / Hogy életünket szenteljük neked!
A csend köröttünk mélyen szerteárad. / Hadd halljuk azt a tiszta éneket, / Amely betölti rejtett, szép világod, / Hol téged dicsér minden gyermeked!” (EÉ 355)

Bencze András