Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled! (Zsolt 25,3)

Pál írja: Ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket. (2Kor 7,5–6)

Lelki útravaló a mai napra

Megdöbbent az a kép, melyet Pál apostol tár elénk. Zaklatás vagy zaklatottság? Nem mindegy, mit él át valaki! Nehézségek, megpróbáltatások, külső viszontagságok, melyek lehetnek súlyosak, fakadhatnak valamilyen nélkülözésből, ezek önmagukban is komoly terhet és kihívást jelentenek, de ha ehhez még félelem is társul? Hogyan képes talpon maradni az ember?

Írásmagyarázók szerint a gyülekezet miatti aggodalom és a Tituszra való hiábavalónak tűnő várakozás lehetett Pál belső félelmeinek oka. Megnyugtatóan hangzik ez a magyarázat: az apostol nem a külső harcoktól, megpróbáltatásoktól fél, nem saját maga miatt aggódik. Nem attól tart, hogy megszégyenül az evangélium miatt, nem attól tart, hogy kudarcra ítélt a fáradozása, hogy megszégyenülne miatta, hiszen aki Krisztushoz tartozik, az emiatt nem fog megszégyenülni. Pál apostol Krisztusba vetett bizalma nem inog meg attól, amit a világban tapasztal. Ahogy a világ bánik vele, az sokkal inkább az Istenbe vetett bizalmat erősíti meg az emberben.

A földi élet nem igazolja a hitünket minden szempontból. A hit nem tesz érinthetetlenné, sérthetetlenné, sebezhetetlenné, de olyan kapcsolatban tart bennünket, mely képes támogatni, megerősíteni, megvigasztalni – még legfájdalmasabb küzdelmeinkben is. Bármi is történjen körülöttünk, ha Krisztus lakik bennünk, az ellene irányuló támadást nem fogjuk szégyenként megélni. Még ha meg is aláznak miatta, sokkal nagyobb az az erő, mellyel Isten megvigasztal, mint az a szenvedés, melyet miatta élünk át.

Uram, miattad sosem érhet szégyen minket, de kérünk, őrizz meg attól, hogy kishitű, őrlődő, méltatlan életünkkel mi hozzunk szégyent a Te nevedre! Ámen.

Zsóri-Ments Orsolya